Dunethin Rock
QLD, Australia
Útvonaltervező →

Tegnap megint egy “scout camp”-ben szálltunk meg. Ez magyarra fordítva cserkésztábort jelent. Akinek ez sem mond semmit, az egy közepesen szarul felszerelet úttörőtábort képzeljen el. Alapvetően nincs ezekkel semmi gond, mert általában olcsóak (10 AUD / fő / éj lakókocsival), van minden, amire az embernek szüksége van: tiszta WC, melegvízes zuhanyzó és árnyékos, vízszintes beálló a lakókocsinak. A probléma inkább azzal van, hogy amikor ott vannak a gyerekek, akkor kempingezőket nem fogadnak, így általában el is szokták kerülni az ilyen helyeket a lakókocsisok. Ennek következménye, hogy gyakorlatilag egyedül árválkodik ott az ember, legtöbbször egy erdő kellős közepén, közvilágítás nélkül. Ez nagyon romantikus ugyan, de vannak azért hátulütői. A tegnapi helyen, Dunethin Rock-ban, például jókora pókok is laktak az epületek ereszei alatt, amik ugyan bántani nem akartak minket, de azért kurva ijesztőek voltak. A reggeli kullantás közben pedig úgy éreztem, hogy valaki figyel. Hát ő volt az:

Egy oposszum.

Piciny szívünket azonban melegség töltötte el, amikor megláttuk, hogy a helyi kisdobosok (vagy hogyis hívják ezeket a kiscserkészeket) gondoltak ránk. Közvetlenül a McDonald’s után.

A hely egyébként gyönyörű volt. A Maroochy River pedig tartogatott meglepetéseket számunkra, ahogy azt majd később látni fogjátok.

Vannak azonban megmagyarázhatatlan dolgok, amiket úgy gondoltam feltétlenül dokumentálnom kell. Ilyenek azok a kapuk, amik csak úgy ott vannak valahol, de se előtte, se utána nincs kerítés. Több ilyennel is találkoztunk már.

Ebben az esetben a kerítés túloldalán egy kiégett autó figyelt.

Bár némimenmű magyarázatot adhat, hogy nem messze voltunk az ISIS Highway-től, azaz az Iszlám Állam Autópályától. Sőt, még bizniszük is van Ausztráliában.

(természetesen semmi közük ezekhez a helyekhez, csak véletlen egybeesés)

Végül a buzikaraván rendben megérkezett a Maroochy River partjára, ahol kezdetét vette az egész napos tivornya.

A tábori szakács (Osy) először is elkészítette az ebédet, majd nekiálltunk horgászni, hogy megfogjuk a a vacsorát. Sikerült is fognunk pár sügérfélét, amiket megpucoltunk és megsütöttünk. Zseniálisan finomra sikeredett, bár kicsit rontott gálavacsora élvezeti értékén, hogy,előkerültek a közeli kukákból a csótányok, így én speciell állófogadást tartottam.

Viszont, Magyarországon ismeretlen módon, a folyóparton voltak kivilágított, fedett asztalok. A semmi közepén. Ja és tuti tiszta és bogár mentes budi. Remélem, ha Kósa Új-Zéland után majd Ausztráliába is eljut egy villámlátogatásra, akkor ilyen és ehhez hasonló dolgokat jegyez majd fel a kis fekete noteszébe.

Van ugye az a mondás, hogy Ausztráliában minden meg akar ölni. Ez alapvetően baromság, de azért elnézve ezt a halat (ilyeneket sütöttünk meg), nem feltétlenül lenne kedvem megmártózni a folyóban.

Az ultimate szörnyeteget azonban csak sötétedés után sikerült megfogni:

Mikor megláttuk, hogy mit fogtunk, mindketten kellőképpen be voltunk szarva. Oké, horgon van, oké, kb. másfél méter, de ki a fasz fogja levenni a horogról és mégis mi a szar ez?

A kígyótól a murénáig mindenre gondoltunk. Igen, az angolna is felmerült mint lehetséges befutó, de ezeket a fogakat látva azért elbizonytalanodtam. (végül mégis az utóbbi volt a helyes válasz)

Főleg, hogy agresszívan harapott rá mindenre, ami az arca közelébe került.

Sikerült végül addig baszakodni vele, amíg elharapta a zsinórt és beesett Osy széke alá. Sem Osy, sem a szörnyeteg nem örültek a helyzetnek. Osy konkréten egy vonalzóval próbálta visszatuszkolni a vízbe.

És nem volt őszinte a mosolya.