69 Springs Road
Agnes Water, QLD Australia
Útvonaltervező →
Jelenleg Agnes Waternél vadkempingezünk az őserdőben. Gyakorlatilag egy kialakított kempingben vagyunk, de az erdő közepén. Bush camping, ahogy a helyiek nevezik. Van egy háziálltunk, Dezsőke. Dezsőke, akkora, mint a tenyerem, de még növésben van. És a lakókocsink melletti fán él. Reméljük ott is marad.
Az út Woodgate Beachről Agnes Waterba egyébként nagyon szép volt. És itt van 1770 (igen, ez a város neve), ahol Cook kapitány először kötött ki.
Útközben áthaladtunk Bundabergen, ahova még vissza fogunk térni, mert most kelnek ki a teknősök, amiket mindenképpen látni szeretnék.
Osy okos.
És így jelzik, hogy éppen melyik út járható, elég komoly problémát jelent itt ugyanis az áradás. Sokszor napokra elönt egy-egy útszakaszt.
Igen, 1770.
Szóval ilyen helyeken jártunk.
Láttunk elütött kígyót és elütött kengurut is.
Aztán végül a buzikaraván megérkezett az erdő közepére, ahol azonnyomban tábort is vert.
Majd lenéztünk a bíccsre. Hát nyomorgunk, na.
Egész megjött a kedvem egy-két szelfihez. Most már senki sem mossa le rülunk, hogy melegek vagyunk. Hehe.
Ez az út vezet le a strandra.
És van wild turky (vad pulyka) is. Mondtam Osynak, hogy kapjuk, tekerjük ki a nyakát és basszuk fel a barbie-ra, de egyelőre sikerült lebeszélnie.
Ez pedig egy másik strand.
Most éppen a kis kempingszékemben ülök Dezsőke alatt rövidnagrádban és pólóban. Kicsit fúj a szél, de amúgy nagyon jó az idő. Üdv innen a hideg, szutykos Európába. (azt hiszem most veszítettem el az olvasóim nagy részét)
Boldog Valentin napot.
[…] Vadkempingezés az ausztrál őserdőben […]