Éppen Törökország fölött repülünk amikor ezeket a sorokat írom. Gyönyörű a naplemente. Sajnos nem sikerült rendesen lefenykepezni, úgyhogy kénytelenek lesztek elhinni. Ahogy a nap a felhők mögé bukott olyan a felhőtakaró pereme, mintha izzana. Ezek azok a dolgok, amiket látni kell. Csodálatos.
Még 3 óra az út Dubai-ig. Most szolgálják fel a vacsorát, közben a Fury című filmet nézem. Szerintem jól kezdődnek a dolgok.
Ez a menü:
…
Közben eltelt másfél óra. Most repülünk el Bagdad fölött. Láttam lángoló olajkutakat. Bár lehet, hogy csak az olajkitermelés közben melléktermékként feltörő gázokat égették el. Mindenesetre nagyon lazán nézett ki a telihold által megvilágított sivatag, ahogy itt-ott lángoltak az olajkutak.
Ha olvassátok ezeket a sorokat, akkor nem lőttek le minket. Még másfél óra az út Dubai-ig. Ott lesz majd közel 5 órám körülnézni a repülőtéren. Kicsit már kezdem unni a sok ücsörgést, pedig még szinte csak most indultunk el…
Hopp, fagyit kapunk. Újra szép a világ…
…
Közben eltelt a maradék másfél óra is és éppen Dubai-ban készülünk a leszállásra. Elrepültünk a mesterséges pálma sziget mellet. Lélegzetelállító volt, ugyanugy, ahogy maga a város is. Hatalmas. És a város közepén kurva magas épületek nyújtózkodnak a magasba.
Így szálltunk le:
Leszállás után gurultunk a géppel még vagy 10 percet mire megálltunk. Majd felszállás a buszra, amivel megint utaztunk 15 percet a terminálig. Hatalmas ez a repülőtér.